A tökéletes coach illúziója

Coach. Életvezető. Élettervező. A sikeres élet hirdetője, képviselője.

De miben is áll a valódi siker?

Azt feltételezzük a coachról, hogy konkrét megoldása, pontos receptje van a boldog és kiegyensúlyozott életre, és hogy az ő élete tökéletes.

Nem csak, hogy feltételezzük, hogy tökéletes élete van, de el is várjuk, hiszen aki a boldog élet megteremtését és fenntartását hivatott segíteni, az azért mutasson fel valamit; minimum egy teljes és tökéletes életet.

Na, már most, milyen is az a tökéletes élet?

A média szerint a következő: karrier, ház, kocsi, család, házasság, gyerek, utazás, kutya, macska, egészség, szépség, örök fiatalság, vidámság, béke, szeretet...

Tehát ezt kellene egy coachnak felmutatnia ahhoz, hogy sikeres coachnak hívhassa magát és hiteles legyen?

Nem. Leginkább két okból:

Az egyik az, hogy a teljes és boldog élet kulcsa mindenki számára egyedi. Nincs univerzális megoldás, nincs pontos recept. És legfőképpen nem írható elő senki és semmi által, hogy milyennek kellene lennie. Sem vallás, sem társadalom, sem család, sem férj/feleség, sem tanácsadó által. Mindenkinek megvan a saját, egyedi receptje arra, hogy teljes és kiegyensúlyozott életet élhessen. Csak meg kell találni azt, és a szerint cselekedni. Ezt hívjuk önismeretnek. Megismered önmagad, a vágyaid, a szükségleteid, a motivációid, és ennek fényében egy olyan életet teremtesz magadnak, amit elégedettség és kiegyensúlyozottság jellemez.

A másik pedig az, hogy a coachnak nem az a dolga, hogy példát mutasson vagy, hogy kész megoldást nyújtson a boldog élethez.

Én sikeres coachnak tartom magam, mert akikkel volt és van szerencsém együtt dolgozni, azok előreléptek az életükben, és a közös coaching által többek lettek, gazdagodtak, és pozitív változások indultak el bennük. Nekem ez jelenti a sikert a hivatásomban.

Az életemben pedig az, hogy olyan életet élhetek, amivel önazonos vagyok. Számomra a tökéletes élet egyszerű, minimalista, tudatos, egészséges és kiegyensúlyozott. Azzal, akit szeretek és olyan hivatást végezve, ami szenvedéllyel tölt el. Természetesen vannak mindennapi küzdelmeim, drámáim, nehézségeim. A párommal is van, hogy összezördülünk, vagy hogy, éppen nem szeretnénk egymás társaságában lenni. Jelenleg anyagi gondokkal küszködöm, mert egy vállalkozás nem egyik pillanatról a másikra indul be. Részmunkaidős állásokat vállalok, hogy legyen fix bevételem, és mellette tudjak coacholni és építeni a klientúrát is. Sokszor elbizonytalanodom, kételyek töltik meg az elmémet. Van, hogy éppen haragszom magamra, mert nem hozok jó döntést, és néha még az aranyerem is kijön. Ez van. Mert ember vagyok, mert változom, és mert változik a világ körülöttem. Ezzel semmit nem lehet kezdeni. Konfliktusok, kihívások mindig lesznek egy olyan közegben, ahol csak a változás az, ami biztos.

Így nem az a cél, hogy a kis pillanatnyi örömeinkhez foggal körömmel ragaszkodjunk, mindent rögzítsünk, egy helyben tartsunk, fenntartsuk a rózsaszín ködöt, és ellenálljunk a változásnak és a dolgoknak, amelyek történnek velünk, bennünk. Hanem az, hogy megtanuljunk reagálni ezekre és alkalmazkodni. Darwin is azt állította, hogy nem az a faj marad fenn, aki a legerősebb, legokosabb, legszebb (ezt már én teszem hozzá), hanem az, aki leginkább tud alkalmazkodni a változásokhoz.

Úgy gondolom, hogy ebben áll a sikeres és kiegyensúlyozott élet alapja: hogy elfogadjuk a dolgok és önmagunk természetét, és megtanuljunk ebben a rendszerben sikeresen lavírozni, megtanuljunk alkalmazkodni és együttműködni, megtanuljuk, hogyan tudjuk jól érezni magunkat benne, és hogyan tudunk a változásokra sikeresen reagálni.

A problémák, konfliktusok, belső harcok egyre kevésbé tudnak kizökkenteni, mert elfogadom őket. Elfogadom, hogy vannak és lesznek is. Elfogadom, hogy nincs mindenre ráhatásom, arra viszont igen, hogy miként reagálok ezekre. És természetesen megtanultam és folyamatosan tanulom is, hogy miként tudom ezeket kezelni: leginkább megoldásközpontú gondolkodással és fejlődési szemlélettel.

Ez a mai írás tulajdonképpen azért született meg, mert este találkozom egy régi ismerősömmel és azon gondolkodtam, hogy mit fogok neki mesélni. Vajon elmesélem majd, hogy eléggé le vagyok égve, hogy egész decemberben beteg voltam, és most megint az vagyok? Hogy elég lassan indul be a vállalkozás, hogy nincs munkám, hogy Szabival is vannak konfliktusaink? Belegondoltam, hogy ez nem túl fényes, és nem nagyon tudok mivel dicsekedni. :D

És mégis!

Mert amikor mindezt gondolatban felsoroltam, nem éreztem semmi kellemetlent. Nyugodt voltam és vagyok is. Belül béke van. És pontosan ez az, ami letisztult bennem a szerepemmel kapcsolatban. Mert ez itt a lényeg:

a belső stabilitás.

Ugyanis minden külső körülmény ellenére bizakodó vagyok, hogy hamarosan találok valami normális részmunkát, amivel tudok azonosulni, és amivel egyelőre kiegészíthetem a coachingból származó bevételemet. Hiszem, hogy csak idő kérdése, hogy beinduljon a coaching, mert érzem a szenvedélyt és lelkesedést magamban. Elkezdtem még tudatosabban figyelni az egészségemre, többet pihenek, többet adok magamnak is. Szabival is minden rendben lesz, mert hiszünk benne, és mert akarjuk a megoldást. Nem futunk el az első nehézség alkalmával. És alapvetően hiszek abban, hogy minden jelenlegi nehézség csak átmeneti külső körülmény. A legfontosabb, hogy én belül hogy vagyok, és hogyan reagálok rájuk. Választhatok, hogy kihívásnak tekintem őket, vagy áldozatnak magamat.

Coachként nem az a dolgom, hogy mutassak egy életet, amit érdemes élni, követni, példaként tekinteni rá, mert az hiteltelen lenne. Ahányan vagyunk, annyi megoldás van erre. Hanem az a dolgom, hogy segítsek rájönni a hozzám fordulónak, hogy mi az ő saját megoldása a teljes életre, és melyek az ő egyedi megoldásai a belső stabilitás meglelésére és fenntartására, hogy a külső változások ellenére is legbelül harmónia legyen.

Pont ennek az ismerősömnek a lakásában láttam először ezt az idézetet úgy 5 éve:

“In the midst of winter, I found there was, within me, an invincible summer.” (Albert Camus)

“Tél közepén ráleltem a bennem rejlő legyőzhetetlen nyárra.”