Ma reggel azon gondolkodtam - miközben épp az ágyból próbáltam kimászni és rettentően sajnáltam magam - hogy az elvárások, összehasonlítgatások okozzák a negatív gondolatokat, azok pedig a mentális szenvedést. Az “ideális” helyzet és a realitás összemérése. Egy “ideális” helyzet, ami talán a múltban volt (tán igaz sem volt..), vagy egy nem is létező. Az ami most van sosem elég jó. És igazság szerint ha most nem jó, akkor sosem lesz jó. Mert a lelki béke a dolgok elfogadásából ered. Az elégedettség érzése mentális állapot, nem köthető külső körülményekhez. Az ezt “kellene csinálnom, ilyennek kellene lennem, olyannak kellene lennie már az életemnek” mondatok keserítik meg és rontják el a lehetőséget, hogy észrevegyük azt, ami a jelen helyzetben értékes. Az élet nem arról szól, hogy végig extázisban ússzunk. Tapasztalni, tanulni, fejlődni vagyunk itt, s ehhez bizony járnak kellemetlen, nehéz időszakok is. Minden periódusnak, élethelyzetnek megvan a szépsége és a lehetősége, hogy kihozzuk belőle a maximumot. Ezen múlik, hogy hogyan érezzük magunkat: hogy abból ami itt és most van, amink van, aki körülvesz minket vagy nem, amit csinálunk, abból az előttünk álló egy napból mit hozunk ki, mit tanulunk meg. Rajtunk múlik. Nem hasonlíthatom a két évvel ezelőtti életemet a mostanihoz. Más vagyok, más a tananyag, mások a körülmények. Itt vagyok. Itt és most. Erre fókuszálok. Pont olyan az életem, amilyennek itt és most lennie kell, ahhoz hogy megtanuljam azt, amire szükségem van. Nem jobb vagy rosszabb, mint előtte vagy mint másoké. Egyszerűen más. Mihelyst megértjük és elfogadjuk, hogy igazából minden a legnagyobb rendben van (még ha épp káosznak is tűnik), ott vagy ahol épp lenned kell, azt csinálod amire épp szükséged van, és megpróbálod kihozni a maximumot a jelenlegi helyzetedből és az előtted álló egy napra fókuszálsz, akkor az elfogadással béke költözik az elmédbe és a szívedbe...
2018.02.22.
Commentaires